Integrált nyári tábor-Őrimagyarósd

Integrált táborunk az EFOP-3.1.6-16-2017-00007 azonosító számú projektünknek köszönhetően valósulhatott meg.

A KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY integrált nyári táborának célja volt, olyan értékközpontú és értékteremtő tábor megvalósítása, amely szervesen illeszkedik az alapítvány mindennapjaiba. Kirándulásaink segítségével törekedtünk a természetközeli életmód megszerettetésére.

A tábor másik célja volt az élményterápia és a közösségi sikerélmény megteremtése súlyosan halmozottan sérült gyerekek integrálása különböző sérültségű, és a normál fejlődésű táborlakókkal.

A tábor lehetőséget nyújtott a környék természeti, kulturális adottságainak megismerésére kinek-kinek, értelmi szintjének megfelelően.

2019 július 01. 12:45 -kor érkeztünk meg Őrimagyarósdra 26 gyerek és 14 kísérővel. Az első nap elhelyezkedtünk majd megismerkedtünk a táborhellyel és a faluval.

Másnap Körmenden jártunk, ahol a csoport egyik része megtekintette a Batthyány Örökségközpontot. A csoport másik része a kastélyparkban a játszótéren játszott és sétált a csónakázótó partján. Azért vált ketté a társaság, mert a múzeum nem volt akadálymentes. A program után fagylaltoztunk a városka főterén. Ebéd után a fürdés elmaradt az időjárás miatt, helyette kézműves foglalkozást tartottunk, ahol gipszet öntöttünk, fonalból lampionokat készítettünk és gyurmáztunk. Ez utóbbi tevékenység lelkesítette a gyerekeket legjobban.

Szerdán a Szőcei Lápok Házának interaktív kiállítását tekintettük meg, majd, aki tudott végigment a tanösvényen. Délután sikerült a fürdés a Vadásatóban.

Csütörtök reggel Szaknyérre buszoztunk az Alpakafarmra. Délután fürödtünk. Vacsora után tábortűzi műsor, utána mindenki megoszthatott egy-egy gondolatot, élményt a táborral kapcsolatban.

A pénteki nap rendbe tettük a környezetünket, összepakoltuk a holminkat, megebédeltünk a Vadásatónál a Vadása Étteremben, majd egy rövid sétát tettünk a tó körül, és hazaindultunk.

Összefoglalva: A tábor kitűzött céljait maradéktalanul megvalósítottuk. Élményekkel, pozitív tapasztalatokkal, elégedetten érkeztünk haza. Különösen jó volt látni az integráció megvalósulását, hogy az ép gyermekek mennyire segítőkészek, lelkesek voltak a különös bánásmódot igénylő gyermekeinkkel szemben.