Integrált nyári tábor-Lengyel-Annafürdő

Az integrált nyári tábor 2021. augusztus első hetében került megrendezésre, a Lengyel mellett található Lengyel-Annafürdőn, ahol 5 napot és 4 éjszakát töltöttünk el.

Hétfői napon első utunk Tamásiba vezetett, ahol a Vadasparkot néztük meg. Ezután ebédelni mentünk, majd délután a szállás elfoglalása után szabad játék és rajzolás következett. Az uzsonnát és a vacsorát a szálláshelyen fogyasztottuk el. Az esti készülődés után 20.00 óra körül került sor az esti mesemondásra.

Kedden a 7 órai ébresztő után fél 8tól reggeli tornával indítottuk a napunkat, utána reggeliztünk. A délelőtti programunk gyertyamártogatás volt, amin a gyerekek fegyelmezetten és türelmesen vettek részt. Több színnel dolgoztunk, melyet a gyerekek variálhattak, így színátmenetes gyertyák készültek. Ebédünket a szálláshelyen elfogyasztottuk, majd csendes pihenő következett. Pihenés után az erdei iskola szervezett programja következett, megnéztünk a közeli vadasparkot és a lombkoronasétányt, majd elsétáltunk az Annafürdői tóhoz, ahol elfogyasztottuk az uzsonnát. Visszatérve a szállásra, szabad program és játszóterezés után a szomszédban táborozók megleptek minket egy rövid énekes műsorral. Ezután játék, majd 18 órakor vacsora következett. Az estét szintén meséléssel zártuk.

Szerdán az ébresztés után szintén tornáztunk majd reggeliztünk. Délelőtt a szervezett programjaink keretében két csoportban pereceket sütöttünk és vályogtéglákat készítettünk. A gyerekek nagyon élvezték ezeket a programokat. Ebéd előtt még egy kis szabad játékra került sor, majd ebéd után pihenés következett. Délután fakultatív kézműveskedés volt a programunk, ahol fonalakból és filcanyagból készíthettek maguknak emléket. Vacsora és esti mese után, sötétedés környékén indult a rövid éjszaki túra, amin azok vettek részt, akik szerettek volna. A 3 km-es túra alatt a tóhoz sétáltunk el, a már ismert túraútvonalon. A többiek ez idő alatt lezuhanyoztak és lepihentek.

Csütörtökön a torna és a reggeli után ismét szervezett programunk volt. Először fajátékot készítettek segítséggel a gyerekek, majd nemezeltek, ahol szép színes tulipán virágok készültek. Ebéd és pihenés után közös játék következett, írtunk együtt egy történetet, „Adj király katonát” és „Amerikából jöttem”-et játszottunk. Vacsora után átbeszéltük a tábori élményeinket és egy-két egyszerűbb játékkal zártuk az utolsó esténket.

Pénteken a gyerekek kérésére játékos tornát tartottunk, majd reggeliztünk. Reggeli után csomagolás és pakolás következett. Ezen a napon Pécsváradra is kirándultunk, ahol idegenvezetéssel megtekintettük a várat. A várnál többen suveniert vásároltak. Utána elmentünk a Zengő cukrászdába, ahol mindenki kiválaszthatta, hogy milyen fagyit szeretne enni. A desszert elfogyasztása után indultunk Pécsre.