Krisztina tér:
Irodalmi Teaházunkban a megkezdett regényünket olvastuk folytatásokban.
Kézműves műhelyünkben akvarellek, akril – üveg festmény, DIY alkotások születtek, valamint a leendő dekoráció elemeit kezdtük készíteni.
Zeneterápiás foglalkozáson vettek részt az érdeklődők.
Névnapokat ünnepeltünk.
A fiataloknál folytattuk a környezetvédelmi témák feldolgozását. A héten kötetlen formában arról beszélgettünk, hogy mi magunk az otthonunkban milyen módon védhetjük környezetünket. A beszélgetéshez egy videót hívtunk segítségül.
Érzékenyítő csapatunk a József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskolába látogatott. Két osztály vett részt esélyóráikon, amelyek vidám hangulatban, sok játékkal és beszélgetéssel teltek. Mindkét csoport tagjai nyitottak, érdeklődőek voltak. Ezúton is köszönjük az iskola meghívását!
Fejlesztő foglalkoztatás során tavaszi, húsvéti asztaldíszek, ajándéktárgyak készültek.
A hét legnagyobb eseménye a farsangi bál volt. Vidám zene, ötletes jelmezek, finom sütemények tették feledhetetlenné ezt az alkalmat. Köszönjük Miklósnak a remek hangulatot, amelyet zenéjével varázsolt közénk, valamint a Bagolyvár étterem felajánlását, a csodálatos réteseket.
Gesztenyés:
Gabiék csoportja a Fővárosi Nagycirkuszban járt a héten.