Február 10-14.

Krisztina tér:
Irodalmi Teaházunkban az angol humorral megírt, folytatásos regényünket, valamint Fekete István novelláit olvastuk.
Kézműves műhelyünkben mixed alkotások, akvarellek és akril – üveg képek készültek.
Közös válltornára volt lehetőség.
A fiataloknál is eseménydús volt a hét. A foglalkozásokon fontos témák kerültek előtérbe. Elkezdtünk például beszélgetni a környezetvédelemről, amit több alkalommal is boncolgatni fogunk. Először a szelektív hulladékgyűjtés volt terítéken.
Érzékenyítő csoportunk pedig az EFOP-3.3.6-2017-00007 számú pályázat keretében Szabadszentkirályon tartott esélyórát, amely vidám hangulatban, rengeteg játékkal és beszélgetéssel telt.
Csapatunk továbbá részt vesz most egy társadalmi partnerképzésben több fogyatékossággal élő barátunkkal együtt, melynek alapítványunk Krisztina téri épülete ad otthont. A képzés célja, hogy az egymással megosztott tapasztalatok, ötletek és játékok által mindannyian gazdagodjunk, és színesíthessük esélyóráinkat.
Lezajlott az irodalomterápia újabb alkalma.
Lehetett társasozni, zenét hallgatni, filmet nézni.
Fejlesztő foglalkoztatás során húsvétra készülve, asztaldíszek készülnek.

Gesztenyés:
A héten újra összemérte erejét Konc király és Cibere vajda. A gyerekek nagyon jól szórakoztak, sőt ő maguk is aktívan részt vettek a vidám próbákban.